A nagy barna táska
Józsi doktor, az asztalra felrakott nagy barna táskájából – hosszas kotorászás után – elővett egy szarvasmarháknak való injekcióstűt. Erre a szobából legalább hárman távoztak, a maradék csak nagyokat sóhajtozott, hogy nagy a baj. Gyorsan vissza is tette feneketlen táskájába, miközben azt magyarázta, hogy ezt csak a szimulánsok elrettentéséül hordja magánál. Mama nem ijedt meg, viszont roppant élvezte, hogy körülötte forog a világ. Volt, aki a doktornak limonádét készített, a másik a szomszédba szaladt egy kis házi sajtosért, a harmadik kivitte a kutyát pisilni, a negyedik csak fogta a kezét, de azt elzavarta még egy párnáért. A doktor végre leült, miközben mama pulzusát hallgatta és a sztetoszkópot kereste. Közben mesélte, hogy nem szeret kijárni betegekhez, mert annyi mindent el lehet kapni. Nála a rendelőben is napokkal előbb be kell jelentkezni, mert alig van ideje betegekkel foglalkozni a rengeteg adminisztráció miatt, amit manapság a nyakukba varrtak. Közben a spatulával a hátát vakarta, mire nagyanyám ránézett, hogy eszébe se jusson azt ledugni a torkán. Ekkor gyorsan visszarakta a táskájába, de láttuk a gondolatot, hogy jó lesz ez még később. Kérdezte, hogy mama milyen gyógyszereket szed, azokat újra felírta, nem mintha nem lett volna még belőlük két havi adag. Mondta, hogy egy kis szédüléstől nem kell legközelebb ennyire megijedni, hiába múlt el már nyolcvanöt az ember. A szédülés arra is jó, hogy az ember érezze, hogy még él. A mamának milyen szép pirospozsgás az arca, de biztos nem a láztól, attól inkább csak lesápadnak az emberek. Ismerik a Gedeon bácsit az utcában, akinek annyira vörös szokott lenni a feje, mintha éppen a gutaütés kerülgetné. Hozzá is kihívták a minap, hiába mondja mindenkinek, hogy nem kell minden csip-csup ügy miatt kihívni, de hát az emberek szeretik, ha ő mondja, hogy minden rendben és semmi ok az aggodalomra. Gedeon bácsihoz is azért kellett kimenni mert olyan sápadt lett, mint a fal, erre az egész család pánikba esett, már papért szalasztottak, pedig csak fogadásból krétát evett és felment a láza. Ott kellett hagyni a vasárnapi ebédet, aminek az ő családja sem örül, éppen a másodunokatestvérének az unokája lett kétéves, azt ünnepelték. Itt sincs semmi baj, csak egy kis vitamin kúra kell, meg reggel és este egy deci Salvus víz, az mindent rendbe hoz. Bizonyos kor felett már felesleges nagy ügyet csinálni a dolgokból, minden nap ajándék, mondjuk eddig is az volt, csak az ember ezt későn realizálja, amikor már a hamut is mamunak mondja, a fiatalság meg már oda. Kezet mosott, a frissen kikészített hímzett törölközőben megtörölte, ivott egy eszpresszót, felfalta a fele tányér házi sajtost és felkapta nagy barna, zsíros táskáját, mint aki jól végezte dolgát. Mindig elmesélte, hogy ő az egyetem után elment egy gyógyszeripari céghez orvoslátogatónak, mert nem bírja a vért, a betegségeket, de legfőképpen a betegeket. Kifele menet kiesett a táskájából egy FFP2 minősített maszk, a kutya pont rátelepedett, egy négyzetcentiméter se lógott ki alóla. Józsi doktor már három napja ezzel a maszkkal közlekedett, ezért kicsit aggódtunk a kutya egészségéért. Mi magyarok ezen is spórolunk, mert az eldobhatót egy hétig hordjuk, a moshatót akár egy hónapig is, ha pedig fekete, akkor sose kell másikat venni. Más népek ennek már a felétől is feldobták volna a pacskert – pestiesen szólva – nekünk a hajunk szála sem görbült, a törököket is túléltük, mit nekünk némi kínai befolyás. Mikor becsukódott a kertajtó, mama vígan kipattant az ágyból és nekiállt almáspitét sütni, vanília pudinggal ettük, még aznap este, egy falatot a kutya is kapott.