Hegedüs Katalin: Menni amíg csak jó, amíg nem elég jó
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak könyvéről
Az összművészet divatba jött, látott és győzött. Persze, volt már valamiféle megjelenési formája korábbi századokban és hívhatjuk összművészeti produkciónak a fonóban egy mese előadását is. Volt abban mesemondás, színjátszás, éneklés, talán még egy kis tánc is. Minden érzékszervre hatott és teljes élményt nyújtott.
Napjainkban örvendetes módon a cirkuszművészetnél jelent meg. A cirkusznak meg kellett újulnia és ezt meg is tette – magyar kezdeményezéssel – azzal, hogy bevitt színészeket, énekeseket, zenészeket – még nagyobb szereppel és a különálló cirkuszi mutatványok helyett a történetmesélésnek rendelte alá a produkciókat. Fantasztikus élmény a Lúdas Matyi előadásban a piaci jelenetnél valódi kígyóbűvölőt nézni, a késdobálót lélegzetvisszafojtva figyelni, még izgalmasabb a kötélen egyensúlyozó, Döbrögi pribékjei elől menekülő lúd.
A televízió, a mobiltelefon, az internet digitális világában minden érzékszervünk élményért kiállt. Az ingerküszöb soha nem látott magasságokban van, az illúzió elengedhetetlen elvárás, különben hamar elkezd unatkozni a közönség. Óriási igény az interaktivitás, a közönség éhes a művészeti tevékenységhez kapcsolódó kölcsönös viszonyra, a néző, hallgató, olvasó is szeretne részt venni akár az alkotás folyamatában is.
Krasznahorkai könyve az egyik legmodernebb megvalósítása az összművészetnek. Szöveg-kép-hang alkotnak dinamikus egységet. Talán az irodalomban a legnehezebb ez, a betűk először a papíron élnek majd minden egyes olvasó képzeletvilágában, ehhez kapcsolni bármit, nehéz, mivel minden emberben különböző. Ebben a könyvben ez nagyon elegánsan sikerült, üdítően modern módon. Homérosz és a QR kód összekapcsolódik és ez szép.
A szöveg önmagában is lendületesen menekülő. Krasznahorkai mestere a szöveg áradásának, sodor magával, nyomasztóan üldöz, a cél érdekében meg is ölne, bár testi közelségbe soha nem kerül. Hullámvasútra ülteti az olvasót és nem engedi kiszállni az utolsó pillanatig. Akkor remegő lábakkal lépünk a talajra, kicsit megkönnyebbülve – mégiscsak megmenekültünk -, de azért mindjárt vennénk jegyet a következő körös borzongásra is.
Tanítómesterünk kézen fogva vezet bennünket egyik bójától a másikig. Légy kiszámíthatatlan és soha nem dönthetsz helyesen! A futó tekintetek találkozása az egyik legfontosabb időtlenség. Minden eddig tanultat dobj ki, csak másodperceid vannak a valóban hasznos tudás megszerzésére! Nézz szembe a veszéllyel, sőt keresd azt! Az egy fókuszú figyelmet a buddhizmus is tanítja és használja. Őrületedet tartsd homályban! Keresd a tömeget! A tömeg rezdüléseire hagyatkozva érezd, merre tovább! Ne aludj, ne egyél, ne igyál! Minden jót tarts távol, ez a leggonoszabb csapda! Kedvencem, hogy a jó kivesz az időből. Időtlen mondat egy menekülő szájából, az idő szorításában. Életednek csak jelentése van, értelem nélkül és még ráadásul nem is a tied! Ne gondolkodj és ne fontold meg! Biztos, hogy nincsenek istenek meg magasabb hatalom, de legalább imádkozz! Imádkozz, hogy valaki, akárki végül mentsen meg!
A tragédia kifejlődik Mljetben. Hiába a verses szónoklat, a japán turisták nem értik Kalüpszó barlangját. a homéroszi eposz nem érinti meg a távol-keleti kultúrkörben nevelkedett lelkületüket, az európai hevültség csak ellenérzést vált ki bennük. A legbelső barlang csak a kiválasztottaknak tárul fel.
Miklós Szilveszter minden érintése, amikor a dobhoz ér, felrakja egy talapzatra Krasznahorkai mondat folyamát, melyből megszületik a perpetum mobile, melyet Neumann vonalai, rajzai, festményei világítanak be, mint színházi reflektorok. Absztrakciókból indul modern Homéroszunk és mi is hátrafele tekingetünk, kikapcsolni, fellélegezni, hátradőlni egy pillanatra sem lehet.
Mindannyian menekülünk, hol magunk, hol mások elől, van ki folyton, van ki csak alkalomszerűen, ehhez kapunk életmentő szabályokat, hiszen írónk minden egyes pillanatát megélte ennek a menekülésnek, húsba vágóak a tapasztalati, életvezetési tanácsadónk hitelességéhez nem fér kétség. Krasznahorkai egyben leleplezi belső énjét, ahogyan ő közlekedik a világban. Ez a szembesülés azonban mégsem tragikus, mivel kívülről szemlél, és bár az üldözők beazonosítása lehetetlen, ő mégis mindig üldözött marad. Csak a saját tapasztalatait tudja felkínálni a hasonló módon menekülő, örök feszített figyelemben élő olvasónak. Csak mi resten néha tartunk szünetet két nem létező pillanat között. Legyen ebben a szünetben egy kis homéroszi kikapcsolódás Krasznahorkaival! Figyelem! Olvasás utáni elvonási tünetek csökkentésére kapjunk rá írónk többi történetére, az irodalmi – esetenként összművészeti – élvezetek soha nem maradnak el! Tegyük a könyvespolcon a füveskönyvek közé, hiszen ez egy titkos füveskönyv a 21. századból!