Hegedüs Katalin
Adventi tabló
Miközben megerősödött barokk étvággyal küzdve
a szellemiséget keresed, halászlével, kacsasülttel,
mákkal és megszámlálhatatlan süteménnyel,
mert mindent bevetsz és minden szokás
előkerül a poros padlásról, már megint karácsony.
Megint egy évvel öregebb vagy és ennek nem örülsz.
Mivel az európai kultúrkörből jöttél, ezért ilyenkor
valamiféle megváltásra vársz, mégis magadra vagy utalva.
Végül a konvencionális elméd összegez,
elszámol, mérlegel, ítélkezik, mert mégiscsak megint
eltelt egy újabb év és néha muszáj végig gondolni
alaposan, szembe kell nézni, szemtől szembe magaddal,
aki visszanéz a tükörből, a többiek is mind elmentek a saját
tükrükhöz, így összenéztek. Voltak elképesztően kínos
pillanatok, te sem csak angyalt formáztál a karoddal
a hóban, voltak triviális hétköznapok, mikor
semmi értelmes nem történt és ebből sok volt.
Volt elrepülős valóság, pofonok és simogatások,
volt mi megragadt belőle, de olyan is, ami után nyitott
tenyérrel kapkodtál, de rögtön légneművé vált.
Voltak üres szívű letottyanások, volt, amikor valami
fontos megérintett, egy röpke pillanatra meg is
hintáztatott, cipőd orra a felhőkhöz ért, aztán meg
fehér szoknyád széle a sárba lógott, vágyaid néha
marionettként madzagon rángattak téged és
időbe telt mire rájöttél, a bábozó is te vagy,
irányíthatsz vagy zászlóként a szélben loboghatsz.
A zászlót kitűzted, az élet kereke forog tovább,
terveid ifjú szerelmesként húzod magad után,
mint csörgő dobozokat, jövőre is megtartod
őket, elcsomagolod, felviszed a padlásra,
de addig is felfalod az első mézeskalács
figurát, a fejét harapod le elsőnek.